valamint szinonimái

kötőszó
  • továbbá, úgymint, szintén, úgyszintén, azonkívül, azonfelül, meg, ráadásul

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

megbotránkoztat

ige
  • visszatetszést kelt, sokkol, megütközést kelt, felháborít, megdöbbent, kihoz a sodrából

tüneményes

melléknév
  • csodálatos, csodás, fantasztikus, meseszerű, káprázatos, elképesztő, bámulatos, feledhetetlen, rendkívüli, bájos, fenomenális
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a valamint szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

uzsonna

főnév
  • uzsi (bizalmas), ozsonna (tájnyelvi), harmadebéd (tájnyelvi)
  • zsúr

tevés

főnév
  • (régies): cselekvés, cselekedet, tett, faktum (régies), aktus

tépés

főnév
  • szakítás, szaggatás
  • szakadás
  • fásli, kötszer, kötözőszer, pólya, sebkötő, bandázs (idegen)

szögmérő

főnév
  • (hajón): szextáns (szaknyelvi), Jákob-pálca, irányoló, szondázó, sarkaló, sáskaláb (tájnyelvi)

vackor

főnév
  • vadkörte, vadalma, vadóka (tájnyelvi)

vesszőparipa

főnév
  • pálcaló, faló
  • rögeszme, szeszély, hepp (bizalmas), hóbort, bogár, hobbi, rigolya, dili, mánia, fixa idea (idegen)

szalonka

főnév
  • lebenke (régies), sneff (bizalmas), snyefmadár (tájnyelvi)

sütőtök

főnév
  • bécsitök (tájnyelvi), dinka (tájnyelvi), cukortök (tájnyelvi), deble (tájnyelvi), doblák (tájnyelvi), édestök (tájnyelvi)

öntözőkocsi

főnév
  • locsolókocsi, locsolóautó

szelel

ige
  • átjár, átenged, huzata van
  • szelet csap
  • (tájnyelvi): szellent, púzik (bizalmas), elszólja magát (tréfás), fingik (durva)
  • (szleng): szökik, iszkol, eltűnik, elszelel
  • rostál, megtisztít, palol (tájnyelvi)

vihog

ige
  • vihorászik, kuncog, kacarászik, nevetgél, hinnyog (tájnyelvi), vicsog (tájnyelvi), vinnyog (tájnyelvi), vihároz (tájnyelvi)
  • (ló): nyerít (pejoratív), felnyerít, nyihog

zivatar

főnév
  • vihar, zuhé, égiháború, förgeteg, ítéletidő

kifullad

ige
  • kidől, kimerül, kifárad, kipurcan (bizalmas), kidöglik (durva) Sz: elpilled, mint a rossz zsiba

választott

főnév, melléknév
  • kiszemelt, kiválasztott
  • szerelmes, kedves, jövendőbeli, jegyes
  • mátka, menyasszony, menyasszonyjelölt
  • vőlegény, vőlegényjelölt

útkereszteződés

főnév
  • keresztút, keresztesút (tájnyelvi), útkeresztezés, kereszteződés, általút (régies), válaszút
  • csomópont

vegytisztító

főnév
  • patyolat, mosoda, mosóüzem, puceráj (régies)

vár1

ige
  • várva vár (választékos), várakozik
  • lóg (bizalmas), lebzsel, dekkol (szleng), szobrozik (szleng), lébecol (szleng)
  • figyel, strázsál
  • remél, reménykedik, reményel (régies), elébe néz (valaminek), számít (valamire), sejt, bizakodik, epekedik, ácsingózik, kíván, óhajt, les
  • tartózkodik, vesztegel, marad, kitart, időz
  • elhalasztódik, eltolódik

tisztul

ige
  • (ég): derül, világosodik, fényesedik
  • (folyadék): higgad (tájnyelvi), ülepedik
  • takarodik, tágul, kotródik, elpucol (szleng)

vérlázító

melléknév
  • felháborító, feldühítő, elképesztő, vérforraló, égbekiáltó, gyalázatos, szégyenteljes, botrányos, szörnyű, arcátlan, megbotránkoztató
  • izgató, felkorbácsoló, mámorító, felbujtó, feltüzelő