nyilatkozat szinonimái

főnév
  • közlemény, közlés, kijelentés, bejelentés, állásfoglalás, megnyilatkozás, közhírré tétel, vélemény, felvilágosítás, deklaráció, kommüniké (szaknyelvi), ediktum (régies), kiáltvány
  • interjú, beszélgetés
  • vallomás, tanúságtétel
  • voks (idegen), szavazat

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

sróf

főnév
  • csavar

istenigazából

határozószó
  • nagyon, alaposan, keményen
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a nyilatkozat szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

nemhogy

határozószó
  • nemcsak hogy, hát még, ahelyett hogy, nem elég, hogy

mélyreható

melléknév
  • alapos, gyökeres, radikális, totális, átható, beható, drasztikus, mély, lényegbevágó, fontos, erélyes, intenzív, sarkalatos, messzemenő

megtiszteltetés

főnév
  • tisztesség, dekórum (régies), kitüntetés, dicsőség, elismerés, megbecsülés

meddig

határozószó
  • (régies): ameddig, amíg, míg, míglen (régies)

növénygyűjtemény

főnév
  • herbárium (szaknyelvi)

otthoni

melléknév
  • hazai, házi, családi, familiáris, otthonos, otthonias, házias, bensőséges, meghitt

legyőz

ige
  • lever, leteper, kiüt, meghódít, két vállra fektet, megsemmisít, lehengerel, kenterbe ver, lebír, kifog (valakin), felülmúl, diadalmaskodik, túlszárnyal, letipor, alávet, felmorzsol, felülkerekedik, lehagy, megver, túltesz (valakin), megfékez, megelőz
  • elhárít, lenulláz (szleng), lefőz (bizalmas), lepipál (bizalmas), leradíroz (szleng), letöröl, megtetejéz (tájnyelvi), fölöz (tájnyelvi)
  • lelép (szleng), lemos (szleng) Sz: kiüt a nyeregből; zsebre tesz; diadalmaskodik felette; felmossa vele a padlót
  • (valamit): leküzd, megbirkózik, legyűr, lenyom, elfojt

leadás

főnév
  • (szaknyelvi): átadás, labdaátadás, passz (bizalmas)

jázmin

főnév
  • jezsámen

lesántul

ige
  • lesérül, megsebesül

önsanyargatás

főnév
  • önkínzás, aszkézis (idegen), önostorozás, flagellálás (idegen), önmegtagadás

parafrázis

főnév
  • átírás, átdolgozás, átköltés, változat
  • elmondás, magyarázat, értelmezés

elfut

ige
  • elszalad, elrohan, eliramodik, elinal, elrobog, elnyargal, elvágtat, futásnak ered, elsiet, kereket old, eltakarodik, meglóg (bizalmas), meglép (bizalmas), elszökik, megfutamodik, meghátrál, elmenekül, eliszkol, elkotródik, elpörköl (szleng), elpályázik (szleng), elfüstöl (szleng), elpucol (szleng), elszelel (bizalmas), lelécel (szleng), olajra lép (szleng) Sz: szedi a sátorfáját; elhúzza a csíkot (szleng); elhúzza a belét (szleng); sietősre veszi a figurát (szleng); felköti a nyúlcipőt; szedi a rőfjét; túl van árkon-bokron; eliszkol, mintha puskából lőtték volna ki; nyakába kapja a lábát; szélről köti a derest
  • (idő): elmúlik, eliramlik, eltelik, elszáll, elröpül
  • (tájnyelvi): kifut, kifolyik, elforr

sorompó

főnév
  • korlát, akadály, barikád
  • rúd, rekeszték (tájnyelvi)
  • vágányzáró (régies)
  • határ, vámfa (régies), zárfa (régies)
  • (tájnyelvi): kerítés

ráront

ige
  • rátámad, megtámad, rárohan, ráveti magát, rátör, nekiesik, nekimegy, nekitámad, rajtaront (régies), rajtaüt, lecsap, megrohamoz

nyilvántartás

főnév
  • számontartás, kimutatás, jegyzék, feljegyzés, lista, katalógus, regiszter, lajstrom (régies), kartoték, evidencia (régies)
  • kataszter (szaknyelvi)

nekigyürkőzik

ige
  • hozzálát, hozzáfog, hozzákezd, nekifog, nekilát, nekiveselkedik, nekifekszik, nekidurálja magát (bizalmas), nekibuzdul, nekilódul, rászánja magát, nekikészül, hozzákészül, nekifohászkodik, megfogja a dolog végét, nekihuzakodik (tájnyelvi)
  • nekivetkőzik, felgyűri az inge ujját, nekitürkőzik (tájnyelvi), köpi a markát, felgyürkőzködik (tájnyelvi)

olvadás

főnév
  • enyhülés, felengedés
  • ellágyulás, meghatódás, elérzékenyülés

rajcsúroz

ige
  • futkározik, futkos, viháncol, hancúrozik, hajcsúroz (tájnyelvi), hancúzik (tájnyelvi), szaladgál, rendetlenkedik, rosszalkodik, rakoncátlankodik

nyúlkál

ige
  • (pejoratív): fogdos, tapogat, babrál, birizgál (bizalmas), motoszkál, kepedez (tájnyelvi), nyuládoz (tájnyelvi), nyulkálódzik (tájnyelvi), tapizik (szleng), taperol (szleng), lemeóz (szleng), kapkod (valamihez) (régies)

méreget

ige
  • méricskél (bizalmas), mértékel (szaknyelvi), mércsigél (tájnyelvi)
  • végigmér, taksál, szemrevételez, figyelget, fixíroz (bizalmas)
  • latolgat, fontolgat, tekintetbe vesz

orozva

határozószó
  • orvul, alattomban, titokban, titkon, rejtve, lopva, suttyomban, észrevétlenül

rántott

melléknév
  • panírozott, bundázott