kinézés szinonimái

főnév
  • kinézet, megjelenés, forma, látszat, külszín, külalak, látvány, külforma

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

kezdeményezés

főnév
  • indítványozás, indítvány, szorgalmazás, javaslat, iniciatíva (idegen), kísérlet, próbálkozás

megzavarodik

ige
  • (folyadék): felkavarodik, felzavarodik, megzavarosodik (tájnyelvi)
  • elveszti a fejét, összezavarodik, zavarba jön, azt se tudja, hol áll a feje
  • megbolondul, megháborodik, meghibban, megbomlik (választékos), bedilizik (bizalmas), meghabarodik (tájnyelvi), megkattan (szleng), megtébolyodik, megőrül, elborul, megkeveredik
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a kinézés szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

kiegyensúlyozott

melléknév
  • egyensúlyban levő, egalizált (idegen), egyforma, állandó, ingadozásmentes
  • békés, háborítatlan, harmonikus, megállapodott, lehiggadt, komoly, nyugodt, megfontolt, józan, csöndes, megingathatatlan, állhatatos, rendíthetetlen, szilárd, eltökélt, türelmes, mértéktartó, mértékletes

jólelkű

melléknév
  • jóságos, jószívű, jóindulatú, jóakaratú, irgalmas, könyörületes, kegyes (régies), emberszerető, emberséges, humánus, segítő, önzetlen, nemes szívű, melegszívű, altruista (választékos)
  • megértő, együtt érző, részvétteljes, szolidáris
  • jótékony, adakozó, bőkezű

járdaszegély

főnév
  • szegélykő, kerékvető

hosszúkás

melléknév
  • hosszúdad, hosszacska, hosszúka, nyújtott, elnyújtott

kikerget

ige
  • eltávolít, kidob, kiutasít, kitesz, kihajít, kirúg, kiűz, elűz, kizavar, kicsap, kipenderít, kirak, kitúr, kitaszít, kiebrudal, kipofoz (bizalmas), kiseprűz, kikorbácsol, kikancsukáz (régies), kirudal (régies), kidorongol (régies), kicokigat (tájnyelvi), kicúcál (tájnyelvi)
  • (ellenséget): kiver, kiűz

koncert

főnév
  • hangverseny
  • (szaknyelvi): versenymű, zenemű

szűk

melléknév
  • szoros, keskeny, vékony, kicsi
  • testhez álló, feszes, passzentos (bizalmas)
  • rövid, kurta
  • szűkös, kevés, ínséges, szegényes, nyomorúságos, nehéz
  • közeli, közelálló, közvetlen, bensőséges, bizalmas, meghitt, intim
  • zártkörű, korlátozott, korlátolt
  • (idő): rövid, rövidre szabott

hamiskártyás

főnév
  • hamisjátékos, svindler (bizalmas), imposztor (régies), spíler (szleng), kókler, sipista (régies)

hajmosás

főnév
  • hajápolás, fejmosás

eminens

melléknév
  • kitűnő, kiváló, élenjáró, kiemelkedő, kimagasló, jeles
  • elsőrendű, fontos

hatalmas II.

főnév
  • hatalmasság, zsarnok, nagyúr, potentát (régies)

kormány

főnév
  • kormánykerék, kormánymű, kormányszerkezet, volán (idegen)
  • minisztertanács, kabinet, kormányzat
  • irányítás, hatalom, uralom

krumplipüré

főnév
  • burgonyapüré, tört burgonya, tört krumpli (tájnyelvi)

megtárgyal

ige
  • megbeszél, megvitat, konzultál, pertraktál (idegen), megtanácskoz, meghány-vet, eszmecserét folytat, diszkutál (régies)

magaslik

ige
  • kimagaslik, magasodik, emelkedik, kiemelkedik, mered, áll

kínrím

főnév
  • verselmény (pejoratív), rímelvény (pejoratív), mesterkélt rím, klapancia (régies)

kicsinál

ige
  • (bizalmas): kieszközöl, kijár, elintéz, kiszorít
  • kitervel, előkészít
  • (szleng): elbánik (valakivel), kikészít (szleng), kimerít, elfáraszt
  • megöl, hidegre tesz (bizalmas)

kivétel

főnév
  • eltérés, rendhagyás
  • kivételezés, kedvezmény, kiváltság, előjog, privilégium, preferencia (idegen)

lök

ige
  • lódít, dob, vet, bickéz (tájnyelvi), gór, taszít, taszajt (tájnyelvi), toszít (tájnyelvi), kandarít (tájnyelvi), tol, lendít
  • (szleng): beszél, dumál (bizalmas), szövegel (szleng)
  • (szleng): közösül, szeretkezik, koitál (idegen)

kisebbrendű

melléknév
  • alacsonyabb rendű, jelentéktelenebb

juttat

ige
  • küld, továbbít
  • ad, adományoz, ajándékoz, kioszt, odaítél, folyósít, biztosít, nyújt, részesít
  • hagyományoz, ráhagy, ráruház

kódorog

ige
  • járkál, jár-kel, jön-megy, csatangol, csavarog, kószál, kóborol, tévelyeg, bolyong, tekereg, ténfereg, kujtorog (tájnyelvi), mászkál, cselleng, lődörög, kóricál, lóg (valahol) (bizalmas), őgyeleg, ődöng, lézeng, barangol, vándorol, csalinkázik, flangíroz (régies), bumlizik (bizalmas), flangál (bizalmas), császkál, csámborog, csamangol (tájnyelvi), csatrangol (tájnyelvi), lórász (tájnyelvi), bitangol (tájnyelvi)

magában

határozószó
  • gondolatban, fejben
  • félhangosan
  • maga, magányosan, egyedül, egyes-egyedül, magán (régies), szólóban (bizalmas)