boríték szinonimái

főnév
  • levélboríték, koperta (régies), kuverta (tájnyelvi)
  • borító, borítólap, fedél, fedőlap
  • (régies): borítókas
  • (régies): burok, burkolat, tok

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

morotva

főnév
  • holtág, holtmeder
  • (régies): semlyék (régies), ingovány, süppedék (régies), fertő (régies)

kétszerkettő

főnév
  • egyszeregy, szorzótábla
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a boríték szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

bibliográfia

főnév
  • könyvészet, könyvtártudomány, könyvtudomány
  • irodalom, szakirodalom, irodalomjegyzék, forrásjegyzék, dokumentáció, repertórium (szaknyelvi), címjegyzék

azaz

kötőszó
  • más szóval, mármint, illetve, illetőleg, vagyis, tudvalevőleg, tudniillik, tehát, vulgó (régies)
  • hát, hogyismondjam, szóval, mindent összevéve, egyszóval, alias (idegen)
  • mégpedig, úgymint

átható

melléknév
  • (hang): erős, éles, hangos, fülhasogató, rikácsoló, fülsértő
  • (fájdalom): heves, intenzív, metsző, kínzó, mardosó
  • (hideg): csípős, dermesztő
  • (szag): maró, szúrós, orrfacsaró, penetráns (idegen)
  • (tekintet, pillantás): fürkésző, kutató, mély, mélyreható, szúrós

akvirál

ige
  • szerez, gyűjt, beszerez

bognár

főnév
  • kerékgyártó, kerekes, kerékács (régies), kocsigyártó, szekérgyártó, kollár (tájnyelvi)

cirmos I.

melléknév
  • csíkos, csíkozott, sávos, sávozott, erezett, tarka, tarkázott, foltos, kendermagos (tájnyelvi), pettyegtetett, cirkás (tájnyelvi), iromba (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): mocskos, piszkos, szurtos, szutykos, szurmos (tájnyelvi), kormos, szucskos (tájnyelvi), maszatos

kiszolgálás

főnév
  • felszolgálás, eladás, árusítás, kimérés

csapkod

ige
  • csapdos, verdes, vereget, ütöget, paskol, sulykol, pacskol (tájnyelvi), dobol (valamin), dobál, tör-zúz
  • (eső): esik, hull, paskol, csapdos, ver, verdes, vág
  • hadonászik, vagdalkozik, kalimpál, csápol (szleng), csalinyál (tájnyelvi), csapdalódzik (tájnyelvi), salapál (tájnyelvi)

dáridózik

ige
  • mulat, mulatozik, dáridót csap, vigad, kirúg a hámból, dőzsöl, kicsapong, dombéroz (régies), tivornyázik, dorbézol, korhelykedik, dajdajozik (szleng), elhajol (szleng), hepajozik (szleng) Sz: éjszaka virrad neki (tájnyelvi); kilép a hámból (tájnyelvi); kirúgja a ház oldalát (tájnyelvi); kirúg az istrángból (tájnyelvi)

erősen

határozószó
  • nagyon, felette (választékos), fölöttébb, módfelett, hathatósan, ugyancsak, derekasan, derekasint (tájnyelvi), hevesen, feszt (bizalmas), intenzíve (idegen), istenesen, istenigazában, erőst (tájnyelvi), gyehennamód (tájnyelvi)

elgörbül

ige
  • elhajlik, deformálódik, kikajszul (tájnyelvi), elvetemedik (régies)
  • (száj): félreáll, elkámpicsorodik, lebiggyed, félrefitul (tájnyelvi), elhúzódik

borona1

főnév
  • tüskéshenger, boronálógép

bevásárlás

főnév
  • vásárlás, beszerzés, vétel, komissió

bűvész

főnév
  • varázsló, mágus, szemfényvesztő, illuzionista, zsonglőr, boszorkánymester

elesett II.

főnév
  • halott, áldozat

bölény

főnév
  • bizon (idegen), buffalo (idegen), begyend (tájnyelvi)

bakterház

főnév
  • őrház

cifra I.

melléknév
  • tarka, tarkabarka, színes, sokszínű, díszített, díszes, ékes, hímes (régies), feltűnő, csiricsáré, csicsás (bizalmas), rikító, ízléstelen, hivalkodó, kirívó, kiabáló (bizalmas), puccos (bizalmas), cikornyás, sallangos, túldíszített, cicomás, cafrangos, cincos (tájnyelvi), csicsós (tájnyelvi), hacacárés (tájnyelvi), finc-fánc (tájnyelvi), csecsés (régies), piperés (régies), kendett (régies)
  • (tájnyelvi): bonyolult, cikornyás, tekervényes, kacskaringós, körülményes
  • furcsa, bizarr, meghökkentő, különös

elfordít

ige
  • félrefordít, elmozdít, elcsavar, elteker, elforgat
  • (lapot): elhajt, továbblapoz, továbbhajt, elforgat
  • (figyelmet): elvon, eltérít, elterel
  • (régies): (veszedelmet) elhárít