bekiált szinonimái

ige
  • bekiabál, beszól
  • behív, beszólít, berendel, becsődít

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

dékán

főnév
  • (tájnyelvi): harangozó, sekrestyés, egyházfi
  • esperes, alesperes

érvényesít

ige
  • jogosít (szaknyelvi), hatályba léptet, foganatosít, ratifikál (szaknyelvi), jóváhagy, megpecsétel
  • érvényre juttat, érvényt szerez (valaminek), keresztülvisz, megvalósít, végrehajt
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a bekiált szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

báránypirosító

főnév
  • alkanna, homoki pirosító, lánypirosító, pirosítógyökér

államgépezet

főnév
  • államszervezet, államapparátus

alagút

főnév
  • tunel (régies)

befőtt

főnév
  • kompót, dunsztos (tájnyelvi), befőszt (tájnyelvi)

bikaviadal

főnév
  • bikaharc, tauromachia (idegen), bikahecc

keresztül

névutó
  • át, keresztben, haránt, rézsút, rézsútosan, keresztül-kasul, kasul (tájnyelvi), keresztülében (tájnyelvi), keresztülfelé (tájnyelvi)
  • útján, révén, segítségével, által

boci

főnév
  • borjú, kisborjú, bocikó (tájnyelvi)

céda II.

főnév
  • szajha, kéjnő, könnyű nőcske (pejoratív), prostituált, kurva (durva), ribanc (durva), utcalány, ringyó (durva), lotyó, rima (tájnyelvi), riherongy (tájnyelvi), cemende (tájnyelvi), cafka

elmélyít

ige
  • fokoz, növel, erősít, felfokoz, felerősít, kiélez, nagyít, kiterjeszt, gyarapít, nagyobbít, kiegészít, kibővít, kitágít
  • elmérgesít, súlyosbít, tetéz
  • kimélyít, kiás, kivág

domborzat

főnév
  • felszín, terepszelvény, terepalakulás, relief (idegen)

bekukkant

ige
  • benéz, bepillant, betekint, beles, bekukucskál, bekukkint (tájnyelvi)
  • meglátogat, benéz, beállít, beugrik, betoppan, betér, felugrik, felmegy Sz: bekukkant, mint Bolond Istók Debrecenbe

bánat

főnév
  • szomorúság, szomorkodás, bánkódás, bú (választékos), búbánat, búsulás, búslakodás, mélabú, búsongás (régies), elkeseredés, elkeseredettség, keserűség, keserv, ború, rosszkedv, kedvetlenség, lehangoltság, levertség, letörtség, boldogtalanság, csüggedtség, melankólia, depresszió, szívfájdalom, szívbaj (régies), szívaggály (régies), fájdalom, szenvedés
  • bűnbánat, megbánás

beszédrész

főnév
  • (régies): szófaj

díszeleg

ige
  • díszlik, ékeskedik
  • (rosszallóan) éktelenkedik, csúfoskodik, dísztelenkedik (választékos)
  • pompázik, parádézik, feszít (bizalmas), hivalkodik, flancol (szleng)

beleszámít

ige
  • beleszámol, belevesz, beleért, hozzászámít, hozzáért, belekalkulál, hozzávesz, beletud, betud
  • beletartozik, beleesik, beleértődik

álnév

főnév
  • fedőnév, inkognitó, kriptonima (szaknyelvi), pszeudonima, művésznév, felvett név, költött név (régies)

betűz2

ige
  • beszúr, bedöf
  • bevarr, összetűz
  • besüt, beragyog, bevilágít

dolgos

melléknév
  • munkás (tájnyelvi), munkaszerető, dologszerető, szorgalmas, igyekvő, szorgos, serény, tevékeny, élénk, cselekvő, aktív, jódolgos (tájnyelvi), jódolgú (tájnyelvi), fáradhatatlan