valahára szinonimái

határozószó
  • végre, sokára, csakhogy, elvégre (régies), nagy sokára
  • majd, valamikor, egykor

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

hűbéres

melléknév
  • feudális

mulandó

melléknév
  • múló, múlékony, átmeneti, véges, tiszavirág-életű, kérészéletű, efemer (idegen), pusztuló, pillanatnyi, rövid, ideiglenes, tünékeny, röpke, futó, tovasuhanó (választékos)
  • halandó, veszendő
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a valahára szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

utószó

főnév
  • epilógus, utóhang, zárszó, zárószó, záradék, végszó, peroráció (régies)
  • utóirat

tettestárs

főnév
  • bűntárs, bűnsegéd (szaknyelvi), bűnrészes, bűnfentes (tájnyelvi), cinkos, cinkostárs, kozmás (szleng)
  • cimbora, kollaboráns (idegen), belebeszélő (szleng), násznagy (szleng), bűnbánó kabóca (szleng)

ténykedés

főnév
  • cselekvés, eljárás, ügyködés, cselekedet, tevékenység, működés, munkálkodás, intézkedés, ügyintézés

szóváltás

főnév
  • összeszólalkozás, összetűzés, összezördülés, összekülönbözés, vita, veszekedés, perlekedés, civakodás, civódás, disputa (régies), összekoccanás, szócsata, szópárbaj, polémia, purparlé (bizalmas), szóvita (régies), vitatkozás, nézeteltérés, perpatvar
  • (régies): párbeszéd, beszélgetés

üzlet

főnév
  • üzlethelyiség, kereskedés, árusítóhely, bolt, áruda (régies), bazár, magazin (régies), butik
  • adásvétel, ügylet, vásár, vétel, negócium (régies), business (idegen), seft (bizalmas), műszorgalom (régies), buli (bizalmas), tranzakció
  • (szleng): haszon, nyereség, profit

veszendő II.

főnév
  • romlás, pusztulás, kár

szállítókas

főnév
  • szállítókosár, kas, kosár

sűrű I.

melléknév
  • dús (választékos), buja
  • tömött, tömény, tömör, gazdag, bőséges, buhagos (tájnyelvi)
  • mély (erdő)
  • vastag
  • tömzsi, vaskos, zömök
  • gyakori, többszöri, mindennapi, hétköznapi, ismétlődő

önöz

ige
  • magáz, becsül (tájnyelvi), megkegyelmez (tájnyelvi)

székház

főnév
  • központ, rezidencia

vigyázó I.

melléknév
  • (régies): éber, figyelmes, óvatos

zeneszerző

főnév
  • komponista, zeneköltő (régies)
  • szerző

kifogástalan

melléknév
  • helyes, hibátlan, tökéletes, rendes, szabályos, tipp-topp (bizalmas), helytálló, makulátlan, feddhetetlen, épkézláb, korrekt, példás, példamutató, kitűnő, kiváló, mintaszerű, remek, mesteri, hamisítatlan, hibamentes, megbízható, erkölcsös, eszményi, tadellos (idegen)

valamiképp, valamiké

határozószó
  • valahogy, valahogyan, valamiként, némiképp

utcaseprő

főnév
  • úttisztító, köztisztasági alkalmazott

végzős

főnév
  • végző, abszolvens (választékos), szigorló

vandál II.

főnév
  • vadember
  • garázda

tisztelt

melléknév
  • nagyérdemű, nagyra becsült, nagybecsű, becses, tiszteletben álló, elismert, érdemes, respektált

veret

főnév
  • dombormű, relief (idegen), bas-relief (idegen), haut-relief (idegen)
  • jelleg, sajátosság, patina (választékos)