vadliba szinonimái

főnév
  • vadlúd

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

szinte

főnév
  • már-már, jóformán, úgyszólván, idestova, kvázi (bizalmas), mintegy, majdnem, kevés híján, valósággal, csaknem, félig, közel

szeminárium

főnév
  • tanulókör, tankör
  • gyakorlat, praktikum
  • intézet
  • papnevelde, papnevelő intézet
  • konviktus (régies)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a vadliba szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

utalás

főnév
  • hivatkozás, rámutatás, célzás, célozgatás, célzat, példálódzás, allúzió (idegen)
  • irányítás, igazítás, küldés, útbaigazítás, indikáció (idegen)
  • említés, jegyzet, idézés

termőtalaj

főnév
  • termőföld, humusz, táptalaj, televény (szaknyelvi)

televíziós

melléknév
  • tévés

szolgai

melléknév
  • alárendelt, kiszolgáltatott, elnyomott
  • szolgalelkű, szervilis (pejoratív), alázatos, megalázkodó, meghunyászkodó, talpnyaló, hajbókoló, lakájtermészetű, csúszó-mászó, seggnyaló (durva)

ültet

ige
  • hellyel kínál, leültet
  • (hivatalba): iktat, beiktat, helyez
  • keltet, kotoltat, fészekre ültet
  • palántáz, palántál, plántál (régies), tűzdel, pikíroz (szaknyelvi), veteményez, vet, telepít, dugványoz
  • olt, elhint
  • (járműre): helyez, tesz, feltesz, felrak

vergődik

ige
  • hánykolódik, hánykódik, vonaglik, ráng, rángatózik
  • kínlódik, vesződik, bajlódik, küszködik
  • tépelődik, vívódik, tipródik, gyötrődik, szenved
  • nyomorog, tengődik
  • vánszorog

szájaskodik

ige
  • szájal, felesel, nyelvel, ágál, handabandázik, követelődzik, vitatkozik, pofázik (durva), jártatja a pofáját, csahog (tájnyelvi), cselleg (tájnyelvi), kárál, lepcseskedik (tájnyelvi), lefetyel (tájnyelvi), pampuláz (tájnyelvi)
  • hősködik, hőzöng

stúdió

főnév
  • adóterem, közvetítőszoba
  • műterem
  • műhely

ököljog

főnév
  • erőjog (régies), jogtiprás, farkastörvény

szattyán

főnév
  • kordován, maroken (idegen)

veterán

főnév
  • obsitos (régies), hadastyán (régies), kiszolgált katona
  • kiérdemesült, leszerelt
  • (jelzőként): öreg, vén
  • kipróbált

zálog

főnév
  • biztosíték, garancia, túsz (régies)
  • letét, betét, foglaló, előleg, óvadék, kaució (régies)
  • kezesség, jótállás, szavatolás, kötelezettségvállalás

kiebrudal

ige
  • kiakolbólít, kigolyóz (szleng), kikerget, kizavar, kivág, kiűz, kidob, kipenderít, kitesz, kifírundcvancigol (bizalmas), kitessékel, eltávolít, kirakja a szűrét

vadság

főnév
  • durvaság, féktelenség, szilajság

uralkodás

főnév
  • országlás, uralom, hatalom, kormányzás

védtelen

melléknév
  • gyenge, gyámoltalan, ügyefogyott, erőtlen, tehetetlen, védekezésre képtelen, ótalan (tájnyelvi), menedék nélküli, fegyvertelen, kiszolgáltatott, őrizetlen, sebezhető, megtámadható

vállalatvezető

főnév
  • igazgató, főnök, vezér, fejes (szleng), góré (szleng), direktor, diri (bizalmas)

tetű

főnév
  • nyű (tájnyelvi), szőkevitéz (tájnyelvi), kimli (bizalmas)
  • (jelzőként): féreg, szemét, rohadék (durva), gazember

vehemencia

főnév
  • hevesség, hév, buzgóság, indulatosság, lobbanékonyság, szenvedélyesség, forrófejűség, túlfűtöttség