túlzó szinonimái

melléknév
  • szélsőséges, szertelen, féktelen, zabolátlan, esztelen, végletes

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

sorakozó

főnév
  • gyülekező, szemle, mustra (régies), létszámolvasás, névsorolvasás, névsor (bizalmas), gléda (régies), appel (idegen)

bántalom

főnév
  • bántás, bántalmazás, bántódás, megbántás, sérelem, szidalom, sértés, molesztálás, inzultus, igazságtalanság, méltatlanság
  • betegség, kór (régies), baj
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a túlzó szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

tömegével

határozószó
  • tömegesen, dögivel (szleng), garmadával, bőven

tanácsol

ige
  • ajánl, javasol, javall, indítványoz, sugall, sugalmaz, diktál

szűkül

ige
  • kisebbedik, keskenyedik, fogy
  • (régies): szűkölködik, nyomorog

szégyell

ige
  • átall, restell, rühell (bizalmas), perhorreszkál (idegen), szemérel (tájnyelvi)
  • húzódozik, derogál (valakinek)
  • (szégyelli magát): szégyenkezik, pironkodik, irul, irul-pirul, majd kisül a szeme

tréning

főnév
  • edzés
  • gyakorlat, gyakorlás, felkészülés, képzés

ütőér

főnév
  • verőér, artéria (szaknyelvi), ütér (régies), élőér (tájnyelvi), élőín (tájnyelvi)
  • (választékos): főútvonal

segg

főnév
  • (durva): fenék, far, ülep, hátsó rész, tompor, hátsó, popó (bizalmas), popsi (bizalmas), ülőgumó (tréfás), valag (durva), alfél, tat (tréfás), picsa (durva)

rusztikus

melléknév
  • paraszti, falusias
  • mesterkéletlen, egyszerű
  • otromba, faragatlan, durva

nyerges I.

melléknév
  • (ló): fölnyergelt
  • bal oldali

soha

határozószó
  • sohasem, sohase, sose, semmikor, semmikor sem, sohanapján (bizalmas), sohanapkor (tájnyelvi), bíbicnapkor (tájnyelvi), bíbicnap (tájnyelvi), szentbíbicnap (tájnyelvi) Sz: a törökök húsvétján; disznónyíró szombaton (tréfás, régies); holnapután kiskedden, borjúnyúzó pénteken (tréfás); majd ha zöldre virágzik, kékre fagy; majd mikor a lilik tojik; majd ha a lőcs kivirít; majd tyúkpatkoláskor; majd ha a tiszta búza vízzé válik; majd ha fagy (tréfás); majd ha a tyúk gyászol; majd ha piros hó esik; május negyvenben; malom után való vasárnap; megeshetik a négy királyok napján; néhanapján, seidőn; soha a büdös életben; soha, amíg világ a világ

vakmerő

melléknév
  • meggondolatlan, vagány (bizalmas), hazárd (régies), bátor, merész, elszánt, riszkáns (bizalmas), férfias, huszáros, tökös (szleng)
  • impertinens (régies), szemtelen, arcátlan, hetyke, flagráns (idegen)
  • (remény): hiú, túlzott, hiábavaló

vértanúság

főnév
  • mártíromság
  • vértanúhalál, mártírhalál, mártírium (idegen)

kaszál

ige
  • arat, betakarít, tarol
  • csámpázik

túra

főnév
  • kirándulás, kiruccanás
  • utazás, körút, körutazás, portya
  • turné, vendégszereplés, hangversenykörút
  • (szaknyelvi): forduló, fordulat

többség

főnév
  • zöm (választékos), javarész, majoritás, túlerő, túlsúly, pluralitás (idegen)(idegen)

útinapló

főnév
  • útleírás, úti beszámoló
  • hajónapló

tűzkeresztség

főnév
  • próbatétel
  • próba, tűzpróba

tapasztalt

melléknév
  • gyakorlott, jártas, járatos, rutinos, kitanult, kipróbált, képzett, szakavatott, avatott, szakértő, hozzáértő, harcedzett, profi (bizalmas), verzátus (régies), peritus (régies)
  • bölcs, okos, tájékozott, világlátott, iskolázott
  • rafinált, hétpróbás, hétszer próbált Sz: meg van minden paprikás lében főve; nem egyszer úszta át a Dunát

ügyintézés

főnév
  • ügykezelés, adminisztráció, ügyvitel
  • ténykedés