lefekvés szinonimái

főnév
  • leheveredés, ledőlés
  • alvás, lenyugvás, tollasbál (bizalmas)
  • takarodó

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

rimánkodik

ige
  • könyörög, kunyerál, kérlel, esdekel, esdeklik (régies), eseng (választékos), esedezik, esenkedik (régies), sír (valamiért), istenkedik (tájnyelvi), kuncsorog, kunyorász (tájnyelvi), cigánykodik (tájnyelvi) Sz: úgy kér, majd lemegy a bőr a térdéről; kicsalja a kígyót a bőréből; könyörög, mint Szent Péter a híd végén

felszarvaz, fölszarv

ige
  • megcsal, hűtlenkedik, félrelép, félrenéz, félredug (durva), félrekefél (szleng)
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a lefekvés szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

külszín

főnév
  • külsőség, kinézés, külalak, külső, küllem, forma, alak, arculat
  • látszat, mez
  • felszín, felület

kivet

ige
  • kidob, kihajít, eltávolít, kipenderít, kilódít, kihány
  • kiközösít, kitaszít, kilök, kizár, száműz
  • kikerget, kiseprűz
  • (régies): kilő
  • (hálót): kifeszít
  • (valakire valamit): kiszab, kiró, előír, megállapít, kimér
  • megjósol, megjövendöl

kisír

ige
  • kikönyörög, kikunyerál, elkunyerál (bizalmas), elkér, kijár
  • kiérződik (valami valamiből)

képzeletbeli

melléknév
  • elképzelt, képzelt, képzeleti, kitalált, mesebeli, mesés, megálmodott, elgondolt, a fantázia szülte, a képzelet szülte, irreális, képletes, költött, imaginárius (idegen), fiktív, illuzórikus, fantasztikus, föltett, föltételezett

látogatás

főnév
  • felkeresés, vizit (idegen), vizitelés (régies), vizitálás (tájnyelvi), vizitáció (idegen)
  • hospitálás, megtekintés

lógat

ige
  • akaszt, aggat, függeszt, biggyeszt, csemmeszt (tájnyelvi)
  • felakaszt, felköt
  • (szleng): füllent, nagyot mond, lódít, hazudik, hazudozik, gurít (bizalmas), linkel (szleng), anzágol (bizalmas), hantáz (bizalmas)

udmurt

főnév, melléknév
  • votják

ítélkezik

ige
  • ítél, bíráskodik, törvénykezik, ítéletet hoz, igazságot szolgáltat, törvényt ül, igazságot tesz, törvényt lát (régies)
  • ítéletet mond, véleményt mond, véleményt alkot, dönt
  • elítél, pálcát tör (valami felett)

intrika

főnév
  • fondorlat, fondorkodás, áskálódás, ármánykodás, ármány (választékos), cselszövés, cselszövény (régies), cselfogás, mesterkedés, fúrás (bizalmas)

fixíroz

ige
  • bámul, mereszti a szemét, megfigyel, méreget, szemez (bizalmas)
  • rögzít, fixál

jelző II.

főnév
  • járulékszó (régies)
  • gúnynév, ragadványnév
  • jelzőlámpa, szemafor (szaknyelvi), villanyrendőr
  • mutató, index, paraméter (szaknyelvi), indikátor (szaknyelvi)

maga II.

határozószó
  • magában, önmagában, önmagára, magára, egyedül, egyes-egyedül, egymaga, egymagában, magányosan, egy szál maga, önnönmaga

megérkezés

főnév
  • elérkezés, eljutás, eljövetel, megjelenés, betoppanás, bejövetel
  • visszaérkezés

becsuk

ige
  • bezár, betesz, behúz, beránt, behajt
  • megszüntet
  • (szemet): behuny, lehuny, lecsuk
  • bezár, elzár
  • (bizalmas): bebörtönöz, rács mögé tesz, lecsuk, leültet, hűvösre tesz (bizalmas), bekasztliz (szleng), kivon a forgalomból (bizalmas), lesittel (szleng), sittre vág (szleng)

nyúlkál

ige
  • (pejoratív): fogdos, tapogat, babrál, birizgál (bizalmas), motoszkál, kepedez (tájnyelvi), nyuládoz (tájnyelvi), nyulkálódzik (tájnyelvi), tapizik (szleng), taperol (szleng), lemeóz (szleng), kapkod (valamihez) (régies)

mindnyájan

névmás
  • egyetemleg (régies), mind egyig, mind egy szálig, mindannyian, mindahányan, valamennyien, valahányan, minden (tájnyelvi), mind, egytől egyig

lefolyik

ige
  • lecsorog, leszivárog, lemegy, lezúdul, lehömpölyög
  • végbemegy, lezajlik
  • eltelik, elmúlik
  • (tájnyelvi): lehull

kutyaszar

főnév
  • (durva): kutyagumi, kutyakaki

leszázalékolás

főnév
  • rokkant-nyugdíjasítás, rokkantosítás (bizalmas)

mézeskalács

főnév
  • mézespuszedli, sifli (tájnyelvi), bábkalács (régies)

lehív

ige
  • lekér, lekérdez
  • átutaltat, kiutaltat, elküldet
  • (kártyalapot): kihív, kijátszik

kócos

melléknév
  • fésületlen, rendetlen, borzas, bozontos, gubancos, gubás (régies), torzonborz, loboncos, lompos (régies), kusza, zilált, csapzott, boglyas, fürtös (régies) Sz: boglyas, mint a sarjúpetrence; borzas, mint a pemete; ellopta a cigányasszony fésűjét; elveszett a fésűje; haja, mint a csepű; olyan a feje, mint egy szekér széna; olyan a feje, mint a szarkafészek; olyan a feje, mint a szénaboglya; olyan boglyas, mint az ördög; sima, mint a bokor; szénaboglya a haja; úgy áll a haja, mint a szénaboglya; úgy áll a haja, mint a disznóserte; úgy áll a haja, mint a teremtett világ; úgy áll a haja, mint Isten szénája

leves II.

főnév
  • lé, lötty, kotyvalék (pejoratív), lélotty (tájnyelvi), licslocs (tájnyelvi), lőcsleves (tájnyelvi), zupa (szleng), potage (idegen)
  • (szleng): pénz

mindenhogyan

határozószó
  • mindenképpen, mindenképp, minden módon