alkoholista szinonimái

melléknév
  • iszákos, részeges, alkoholbeteg (szaknyelvi), italos, nagyivó, korhely, borissza, ivós, iszos (bizalmas), kocsmatöltelék, kortyondi (tájnyelvi), itkányos (tájnyelvi), borbogár (tájnyelvi), piás (szleng), szivacs (szleng)

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

ugyanis

kötőszó
  • tudniillik, hiszen, mert, merthogy
  • amennyiben

szűnik

ige
  • csökken, alábbhagy, csillapodik, enyhül, múlik, csendesedik, csendesül, halkul, csitul, mérséklődik, múlófélben van
  • oszlik, tisztul
  • abbamarad, elmúlik, leáll
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a alkoholista szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

ahogy, ahogyan

határozószó
  • amint, miként, amiként, miképpen, amiképpen, valamint (régies)
  • amennyire
  • mihelyt, amint, miközben, midőn (régies)

alaphang

főnév
  • zönge
  • hangnem, hangvétel, hangütés, tónus
  • beszédmodor, szóhasználat

aszfalt

főnév
  • szurok, bitumen
  • útburkolat, flaszter, burkolat

illendő

melléknév
  • elvárható, illem szerinti, ildomos, udvarias, kívánatos, megfelelő, decens (választékos), konvencionális, szokásos, elfogadott, helyénvaló, tanácsos, célszerű, alkalmatos (régies)

atilla

főnév
  • zubbony, mente, dolmány, huszárdolmány, díszkabát, díszmagyar

befér

ige
  • belefér, becsúszik, bemegy, belemegy, beleillik, átfér, betér (tájnyelvi), beletér (tájnyelvi), eltér (tájnyelvi), elfér, megfér (tájnyelvi)
  • (tájnyelvi): belekerül, belejut

derékszíj

főnév
  • öv, nadrágszíj, deréköv, kardszíj, csintura (tájnyelvi)

búcsújárás

főnév
  • búcsú, zarándoklat, felvonulás, processzió (régies), ájtatosság
  • (bizalmas): jövés-menés, sürgés-forgás, járkálás, forgalom

alkotó II.

főnév
  • teremtő, kreátor, Isten
  • feltaláló, kitaláló, géniusz
  • művész, szerző, komponista
  • alkotóelem, elem, alkotórész, összetevő, komponens (szaknyelvi)

agyar

főnév
  • (szleng): fog
  • (állaté): szemfog, metszőfog

arány

főnév
  • arányosság, méretarány, mértékviszony, nagyságviszony, hányad, kvóta (szaknyelvi), ráta (régies), méregyen (régies), menzúra (idegen), proporció (idegen), megoszlás
  • aránypár (szaknyelvi)
  • méret, nagyság, mérték, dimenzió, mérv (választékos)
  • összhang, megfelelés

melléknév
  • tág, tágas, terjedelmes, széles, elálló, kényelmes, lötyögős, buggyos, lezser, laza, téres (választékos)
  • bőséges, kiadós, gazdag, szapora (tájnyelvi)
  • részletes, közelebbi

álmosító

melléknév
  • unalmas, untató, egyhangú, monoton, szürke, színtelen, eseménytelen, érdektelen, szellemtelen, fakó
  • altató, kábító, bódító, narkotizáló (szaknyelvi)

árny

főnév
  • árnyék, homály, sötétség, ború, borulat
  • árnyalak, szellem, kísértet, jelenés, fantom, rém, démon, hazajáró lélek

bringa

főnév
  • (bizalmas): kerékpár, bicikli, bicaj (bizalmas), canga (szleng), keró (bizalmas), vasparipa (tájnyelvi), drótszamár (tájnyelvi), tandem, kenyérgőzös (tréfás), velocipéd (régies)