A vonatkozói mellékmondatoknak két fajtáját ismerjük: vannak defining, azaz szűkítő értelmű, és non-defining, azaz bővítő értelmű vonatkozói mellékmondatok. Ezek első ránézésre nagyon hasonlónak tűnhetnek, pedig fontos különbség van a használatuk között.
The woman who/that just entered the room is my best friend’s mother. (A nő, aki most lépett be a szobába, a legjobb barátom anyukája.) – defining, azaz szűkítő értelmű vonatkozói mellékmondat
My sister, who works as a hairdresser, has four kids. (A testvéremnek, aki fodrászként dolgozik, négy gyereke van.) – non-defining, azaz bővítő értelmű vonatkozói mellékmondat
Az első példában a vonatkozói mellékmondat meghatározza az alanyt, olyan információkat tartalmaz, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, kiről is van szó (arról a nőről, aki épp most lépett be a szobába). A második példában viszont csak plusz információt tudunk meg a beékelődő tagmondatból, amely nélkül ugyanúgy értelmes lenne a mondat (enélkül is tudjuk, hogy a testvéremről van szó).
Bár a magyar nyelvben mindig van vessző, az angolban csak a bővítő értelmű vonatkozói mellékmondatokban tesszük ki, a beékelődő tagmondat előtt és után.
Fontos még megjegyezni, hogy a that vonatkozó névmás csak a szűkítő értelmű vonatkozói mellékmondatokban fordulhat elő (a who és a which mellett ez emberekre és dolgokra is vonatkozhat), a bővítő értelműekben nem (ilyenkor csak a who és a which használható)!