abroncs szinonimái

főnév
  • kerékabroncs, ráf (tájnyelvi), pánt, vasalás, gumiabroncs, gumiköpeny

További hasznos szavak a szinonimaszótárból

egyszóval

határozószó
  • tehát, szóval, eszerint, vagyis, azaz, következésképpen, röviden szólva, rövidre fogva, röviden, magyarán szólva, összefoglalva, dióhéjban Sz: egy szó, mint száz; száz szónak is egy a vége; elég az hozzá; summa summarum (idegen); kurz und gut (idegen)

iktatószám

főnév
  • ügyszám, ügyiratszám
A szinonimaszótárban megtalálhatóak a abroncs szinonimái és még több tízezer, szóban és írásban is használt gyakori, illetve kevésbé használt szó rokon értelmű szavai. Az egyes szavak és szinonimák értelmezésében és megértésében további segítséget nyújt, hogy a szótárban egymástól elválasztva, csoportosítva láthatóak az egyes előfordulási témakörök és szófajok szerinti magyarázatok, jelentések.

állhatatos

melléknév
  • kitartó, hűséges, hű, rendületlen, rendíthetetlen, hajthatatlan, eltántoríthatatlan, szilárd, jellemes, gerinces, megbízható, becsületes, következetes, konzekvens, stabil, megingathatatlan, tántoríthatatlan

honfitárs

főnév
  • hazánkfia, honpolgár, honfi, polgártárs, földi (tájnyelvi)(idegen)

amikor II.

kötőszó
  • ha
  • hiszen, hisz, elvégre, pedig, bár

átrendez

ige
  • átcsoportosít, átszervez, újraosztályoz, újrarendez, újjászervez, átstrukturál, megújít, átalakít, reformál, megváltoztat

csermely

főnév
  • ér, vízér, patak, patakocska, vízfolyás, séd (régies), sió (régies, választékos), csergeteg (régies), csörge (régies), csorogvány (régies)

bilincs

főnév
  • rabbilincs, vas, rablánc (választékos), karkötő (szleng), kézvas, kézibéklyó, kézlánc, kurtavas (régies), csincsér (tájnyelvi), karperec (szleng), mancsova (régies), rózsafüzér (szleng), béklyó, gúzs, nyűg
  • rabság, megkötöttség

acéloz

ige
  • edz, erősít, megkeményít, keményít

alapos

melléknév
  • megalapozott, nyomós, komoly, jogos, döntő, indokolt, motivált (gyanú, ok)
  • gondos, pontos, részletes, aprólékos, elmélyült, precíz, beható, pedáns, korrekt, körültekintő, lelkiismeretes, akkurátus (régies), tüchtig (bizalmas), átfogó, kimerítő, derekas, tüzetes
  • jelentős, gyökeres, mélyreható, teljes, radikális, átfogó, totális, intenzív, drasztikus, döntő

betűvetés

ige
  • írás, írásmód, kézírás, szépírás
  • firka, macskakaparás, irkafirka

agyba-főbe

határozószó
  • (ver): nagyon, mértéktelenül, dagadtra, kékre-zöldre, félholtra, összevissza, ripityára

alkalom

főnév
  • lehetőség, mód, esély, helyzet, sansz (bizalmas), körülmény, apropó, okkázió, ziccer (bizalmas)
  • időpont
  • ünnep, összejövetel, szórakozás, buli (bizalmas)

bicepsz

főnév
  • felsőkarizom, karizom, kétfejű izom, muszkli (bizalmas), béka (tréfás)